Facebook

Látogatóink

2010. október 10. óta
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa86
mod_vvisit_counterTegnap152
mod_vvisit_counterEzen a héten86
mod_vvisit_counterMúlt héten987
mod_vvisit_counterA hónapban2573
mod_vvisit_counterMúlt hónapban4012
mod_vvisit_counterÖsszesen455250

Jelenlegi látogatók: 2
Ma: 2018 szept. 24

Szavazások

Miért fontos a hagyományőrzés?
 

A pozsonyi csata - 907 július 4-7.

 Előzmények 

Őseink 900-ban indított támadásukkal elfoglalták Pannóniát (Dunántúlt), és a támadó seregek egészen Linzig hatoltak előre, ahol a Liutpold határőrgróf által mozgósított bajor sereg elől visszavonulva a Fischa folyó vonalában véglegesítették a határsávot, a gyepűelvét. Ezt követően, 900? 906 között, a honfoglaló törzsek a szárnyakon szilárdították meg pozícióikat. 900 körül a déli irányban elfoglalták az Alföld déli végeit (Bánság, Bácska, Temesköz és a Szerémség területét). Ezzel birtokba vették a gazdaságilag és katonailag egyaránt fontos, Balkánra vezető átjárókat.

Délnyugatra kiterjesztették fennhatóságukat a Mura-völgyére és lezárták a karantánok elől az átjutás lehetőségét Pannóniába. 904-ben szövetkeztek I. Berengár langobárd királlyal (Provence-i Lajos császár ellen) és 905-ben békében váltak el egymástól. 906-ra véglegesen őseink birtokolják a Dráva és a Száva közét, biztosítva ezzel a szabad kijutást a Pó-síkságra.

Északon 902?906 között véglegesen legyőzték a frankbarát morvákat, és Moráviát elszakították a Keleti Frank Birodalomtól. Valójában két fontos esemény történt a térségben. Az egyik a Morva Fejedelemség felszámolása, a másik a bajorok végleges veresége Moráviában. Azonban a kialakult helyzet magában hordozta a feszültséget. A fiatal Magyar Fejedelemségnek (vagy törzsszövetségnek) állandóan készenlétben kellett tartani csapatait a megszerzett területek védelmében.

A Keleti Frank Birodalomnak rá kel lett döbbennie, hogy a Kárpát-medencében egy új, egységes és erős hatalom van kialakulóban, mely birtokolja legkeletibb provinciáját, Pannóniát és legyőzte a frankokat Moráviában. Ennek a megakadályozása céljából a bajorok 907 júniusában hadjáratot indítottak a fiatal Magyar Fejedelemség ellen.

 

A POZSONYI CSATA LEFOLYÁSÁNAK REKONSTRUÁLT TÖRTÉNETE

Gyülekezés

A 907 júniusában hadjáratra induló bajor sereg, mozgósítás elrendelése után, május hónapban Ennsburg térségében gyülekezett, mely időpont az előző évekhez hasonlóan egybeesett a rendszeres éves májusi seregszemlével. Az időpont megválasztása rendkívül megfelelt a hadjárat valódi céljának leplezésére, hiszen egy szokásos, évenként ismétlődő mustra leple alatt készítették elő a törzsszövetség elleni hadjáratot. Céljuk ezzel éppen a felderítés, de legalábbis a döntéshozók megtévesztése volt, azaz azt elérni, hogy minél később derüljön fény támadó szándékukra. Tehát őseink felderítése, ha észlelte is a bajor fegyveresek gyülekezését Enns körzetében, úgy értékelhette, hogy éves rutintevékenységről van szó. Itt kezdődött a bajor hadműveleti megtévesztés, és ez tartott egészen az északi hadoszlop előrevonásának felderítéséig.

Hadműveletek a Duna déli partján

A gyülekezést követően a Duna déli oldalán, a római limes út nyomvonalát követve, egy bajor hadoszlop június 17- én (egy nappal korábban vagy később) megkezdte előrevonását, és napi 25 kilométer átlagos menetteljesítménnyel haladva június 24-én átkelt a Bécsi-erdőn. A bajor támadási szándékot a gyepűsávban őrjáratozó felderítők valahol a Bécsierdő nyugati vonulatánál észlelték, és azonnal útnak eredtek a hírrel a határvédelmi egységekhez és a szállásterületeken tartózkodó, azonnal bevethető törzsi főerőkhöz. A határvédelmi erők a riasztást követően azonnal elindultak a gyepűsáv mélységébe azzal a céllal, hogy kihasználva a könnyűlovasság mozgékonyságának rendkívül megfelelő terep előnyeit, állandóan zaklatva a túlerőben lévő ellenséget, lassítsák annak előnyomulását a főerők beérkezéséig. A számítások azt mutatták, hogy a bajor hadoszlop a Fischa folyó környékéig ellenállás nélkül vonulhatott. Azonban ebben a térségben már megjelentek a határvédelmi erők és június 26-án felvették a harcérintkezést a támadók első csoportosításaival. Ettől kezdve a gyepűsávban folyamatosan nyomon követhető a határvédelem halogató harctevékenysége. Június 28-án beérkeznek a riasztott magyar főerők első csoportjai, és a Fischa kelet 10?15 kilométer sávjába érve feltehetően leváltották a két napja harcoló határvédő erőket. Amennyiben lépcsőzött bajor előrevonással és harcba lépéssel számolunk, akkor a főerőik bevetése erre az időre valószínűsíthető.

A dátumok alapján feltételezhető, hogy a főerők első csoportjainak (Pozsonytól mintegy 40 kilométer mélységig riasztott csapatok) harcbavetésekor nagyobb összecsapásra is sor kerülhetett június 28?29-én. A nekrológiumoknak a püspökökre vonatkozó korai dátumai azt valószínűsítik, hogy a Duna déli oldalán a zömmel egyházi méltóságok által felállított had vonult, Theotmár salzburgi érsek vezetésével. Egyúttal utalnak a Pozsony előtti elhúzódó harcokra is.

A bajorok megerősödve a beérkezett erőkkel, tovább nyomultak, és június 29- ére mintegy 15 kilométerre megközelítették Pozsonyt. Ugyanezen a napon feltételezhető a főerőik újabb csoportjainak harcba lépése (Pozsonytól 80 kilométer mélységig riasztott csapatok). A dunántúli szállásterületek nagyobb mélységeiből (Szombathely, Komárom) július 1- jén és 2-án további magyar erők érkezhettek Pozsony térségébe, melyek feltehetően alkalmazási körletekben, csapdát állítva várták be az elfáradt bajor hadoszlopot. A bajorokkal harcérintkezésben harcoló csapatok magukra vonva a támadókat, bekerítésre (tőrbecsalásra) alkalmas területre csalogatták a harcokban kifáradt bajor erőket, ahol már vártak rájuk a rejtett körleteket elfoglaló magyarok. Július 4-én, a Pozsonnyal szembeni Duna jobb partjához közeli térségében a szemben álló felek között döntő ütközetre került sor, melyben a magyarok hatalmas veszteségeket okozva súlyos vereséget mértek a bajorokra.

A csata lefolyása alátámasztja korábbi feltételezésünket, miszerint a bajorok déli hadoszlopa mélységben és időben is tagolt lehetett. Az ütközet előtti hosszúra nyúló, nyolcnapi csatározásokat indokolhatja a bajor erők lépcsőzetes harcba lépése, amelyben egy erős előrevetett osztag felvette a harcérintkezést a magyar határőrizeti erőkkel, azonban a főerők harcbavetésére két nappal később kerülhetett sor.

A rekonstruált ütközet lefolyásába szervesen illeszkedett a magyar véderő azonnal bevethető csapatainak lépcsőzetes alkalmazása. Mozgósításra nem volt idő, még ha a legkorábbi felderítési lehetőséggel (az Ennsnél június 17.) számolunk. Magyar erőkkel a Dunántúlról, valamint a Nyitra folyó és a Kis-Kárpátok közéből számolhatunk.

 A második ütközet és a Duna északi hadoszlopa problematikája

Vizsgáljuk meg egy másik hadoszlop alkalmazásának lehetőségét a Duna északi partján. Erre ugyan közvetlen információval nem rendelkezünk ? jóllehet a források közvetetten utalnak rá ?, azonban a hadműveleti megfontolások és a hadszíntérismereteink is azt valószínűsítik, hogy a július 5-i ütközetre a Duna északi partközelben, valahol Pozsony térségében sor került. A gyanút erősítette meg számításom, amit a folyó északi partközelében, Langenstein?Pozsony 261 kilométer útvonal 18 nap alatti teljesítésre végeztem. Itt a harcérintkezés felvétele a Morva határfolyó mentén, július 1-jén jött létre. Az eredmény: a határfolyó menti harcérintkezés létrejötte további bizonyítéka lehet a Duna bal partján alkalmazott hadoszlop létének, és egy második ütközet megtörténtének.

Ha egybevetjük a folyó két oldalán zajlott eseménysorozatot, érdekes összefüggésekre bukkanhatunk. Összehasonlítottam az ütközetek és a megelőző fontosabb események időbeli lefolyását. Legszembetűnőbb a különbség a határfolyók mentén bekövetkezett harcérintkezés felvétele esetén. Míg a déli hadoszlop június 26-án lépett harcérintkezésbe a határvédelmi erőkkel a Fischa folyó mentén, az északi hadoszlop a Morva folyónál július 1-jén vette fel a harcot a beérkezett magyar/morva csapatokkal, tehát öt nappal később. A halogató harctevékenység (itt őseink által, a színlelt megfutamodás harceljárására alkalmazott terminológia) a Duna jobb partján, a harcérintkezés felvételétől az ütközetig (~40 kilométer sávban) nyolc napban, míg az északin (~15 kilométeren), három napban számolható.

Mi lehetett az oka annak, hogy a Duna északon modellezett ugyanazon események 3?5 nap késéssel következtek be? Hadműveleti megfontolások alapján nagy biztonsággal itt is a tudatos bajor hadműveleti megtévesztés rajzolódik ki. Ennek lényege abban fogalmazható meg, hogy a déli hadoszlop szándékosan gyors előrevonásával, napokkal megelőzte az északi hadoszlopot. A megtévesztés következtében a magyar véderő főerői a Duna déli partjára összpontosultak, kevés csapatot hagyva a Duna északi területein. A megtévesztés kezdetben bevált. Közrejátszott ebben az is, hogy az északi útvonalon előrevonást végrehajtó csapatok felderítését az uralkodó terepviszonyok lényegesen megnehezítették. Ennek következménye az lett, hogy amíg a déli hadoszlop harcolt, az északi hadoszlop nagyobb ellenállás nélkül, július 1-jére kijutott a Morva folyóig, és 15 kilométerre megközelítenie Pozsonyt (a magyarok elővédharcai innen számolhatók).

A Duna bal partján kialakult veszélyes helyzet szükségessé tehette a Duna délen bevetett magyar csapatok egy részének átcsoportosítását a folyó északi oldalára. A Dévényi-folyosóban halogató harcot vívó erők a folyón átkelt könnyűlovascsapatokkal megerősödve, feltehetően a táborba vonult, harcokban kifáradt Liutpold seregét bekerítették és megsemmisítették.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért vált szükségessé a hadműveleti megtévesztés? Mi lehetett az eredendő indítéka? A településtömbök eloszlása azt mutatja, hogy a Dunától északra a Nyitra és a Kis- Kárpátok között több mint másfélszer nagyobb településsűrűséget jelez a feltárt fegyveres lelőréteg együttese, mint a Dunántúlon. Ez azt jelenti, hogy a csatát megelőzően a Magyar Fejedelemség térségben diszlokáló, bevethető erőinek a zöme a Dunától északra helyezkedett el. A bajor hadműveleti megtévesztés szándéka feltehetően ennek az erőcsoportosításnak a területi megosztása lehetett.

 A bajor vereség alapvető okát abban látom, hogy nem szerveződhettek össze csapásmérő erővé, nem alkalmazhatták a döntő csata harceljárását. A magyarok támadása az időben elkülönült, csoportokba szervezett menetrendjüket érte, lehetővé téve részenkénti megsemmisítésüket, és a magyarok részéről az erőfölény megszerzését. Mindez azért alakulhatott így, mert nem ismerték a magyaroknak a messzehordó reflexíjaikra alapuló távolharc-taktikáját és az ezzel kombinált, színlelt megfutamodás harceljárását. A vereséghez hozzájárulhatott ? feltételezve az északi hadoszlop létét ?, hogy a Duna két partján felvonuló erők nem rendelkeztek folyamatos összeköttetéssel, nem tájékozódhattak a kialakult helyzetről.

 

A POZSONYI GYŐZELEM KÖVETKEZMÉNYEI

 A pozsonyi győzelem a Magyar Fejedelemség nyugati határát kitolta az Enns folyóig, és északra véglegesítette a volt Morva Birodalom keleti részeinek (a mai Szlovákia és Észak-Magyarország területének és Alsó-Ausztria keleti területeinek) elfoglalását. A bajorok veresége oly megsemmisítő volt, hogy a németek legközelebb 123 év múlva, 1030-ban indítanak újból támadást a Magyar Királyság ellen.

A pozsonyi csata részletes elemzése egy sor, a magyar hadüggyel kapcsolatos kérdést világít meg. Ezek közül a legfontosabb a korabeli magyar hadszervezet mozgása, mely éppen a csata kapcsán figyelhető meg.

Észre kell vennünk a hadüggyel kapcsolatos, néhány fontos körülmény jelenlétét. Az első a magyar haderő mozgósítási rendszerét érinti. Ugyanis a csapatok alkalmazási körleteikbe érkezésének dátumai ? még a feltételezett, korai Enns környéki felderítés esetére ? sem teszik lehetségessé egy mozgósított haderő bevetését, melynek normaidejére a mozgósítás elrendelését követően a gyülekezési körlet elfoglalásáig ? a krími tatárok ismert normáit figyelembe véve ? 2?4 hét számolható. Ebből következik, hogy a pozsonyi csatában a békében is hadra fogható, azonnal alkalmazható haderőt (a törzs- és nemzetségfők állandó katonai kísérete) alkalmazták.

A számítások azt igazolják vissza, hogy a könnyűlovas-véderő alkalmazásával a Kisalföldről és a hozzá csatlakozó területekről számolhatunk. A Felső- Tisza-vidék térségébe helyezhető fejedelmi katonai kíséretnek nem volt lehetősége részt venni a harcokban.

A magyar hadügy egy másik fontos kérdését, a határvédelem rendjét is pontosíthatjuk. A feldolgozás megerősítette korábbi értékelésünket a gyepűelve kettős rendeltetését illetően. A magyarok a gyepűelvének a határfolyóktól nyugatra elterülő sávját biztonsági zónának tekintették. Rendeltetése a terület ellenőrzésében, idegen mozgások felderítésében és a határvédelmi erők riasztásában fogalmazható meg. A Wienerwald és a Fischa folyó közötti biztonsági zóna mélysége reálidejű felderítést biztosított, lehetővé téve bármely ellenséges behatás elleni intézkedés időbeli foganatosítását. A modellezés alátámasztotta, hogy a Fischa, mint határfolyó képezte az ellenséges támadások megállítását és visszaverését előkészítő első ellenállási vonalat. Ettől keletre húzódott a határőrizeti sáv, melyben a magyar könnyűlovasság a látszólagos megfutamodás taktikáját ismétlődően alkalmazva lelassította az ellenség előnyomulási ütemét, állandó zaklatással veszteségeket okozott, kifárasztotta erőit, felmorzsolta erkölcsi tartását, megbontotta fegyelmét és számára előnyös helyen döntő csapást mért rájuk. Tehát a határőrizeti sáv rendeltetése az ellenség megsemmisítésében határolható be.

Az ütközet tanulságai alapján a gyepűelve rendeltetése a felderítésben, riasztásban és a határvédelem szervezett egységében foglalható össze. Nagy valószínűséggel a felderítés a határvédelem része volt, és sem a fogalmak, sem a mögöttük ma ismert tartalom akkor még nem vált szét.

A győzelem a honfoglalók, és az őslakosság összefogásából születhetett meg, a törzsszövetség és a csatlakozott népek fegyveres erőinek együttműködése alapján. Három évvel Kurszán vezér halála után esetleg mást lehetett volna elvárni, azonban viszálykodás és az elkülönült helyi érdekekért folyó harc helyett egységes katonai fellépésbe ötvöződött a hon birtoklásának tudata.

 Torma Béla elemzése alapján (Új honvédségi szemle, 2007. július 5)

Keszi Íjászok  @  2010

Minden jog fenntartva