Facebook

Látogatóink

2010. október 10. óta
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa21
mod_vvisit_counterTegnap94
mod_vvisit_counterEzen a héten396
mod_vvisit_counterMúlt héten465
mod_vvisit_counterA hónapban1627
mod_vvisit_counterMúlt hónapban3012
mod_vvisit_counterÖsszesen447212

Jelenlegi látogatók: 1
Ma: 2018 júl. 20

Szavazások

Miért fontos a hagyományőrzés?
 

Honfoglalás

Honlapunk ezen oldala a honfoglalással, annak emlékezetével foglalkozik, miután egyik célunk ezen idők hagyományainak megőrzése, és felelevenítése. Tesszük ezt korhű ruházattal, fegyverzettel, és ezek használatával.

A történeti áttekintést a kutatások legújabb ismeretei szerint, kivonatosan ismertetném.

 

Álmos vezér fia Árpád az, akinek vezérletével meg fog valósulni az új területre való bevonulás, és a magyarság máig terjedő léte.

A honfoglalás valódi okát még mindig csak áttételesen ismerjük, és ennek egyik változata az, hogy az akkor Kijev környékén élő fekete és fehér magyarok külön törzseket alkottak. Árpád minden bizonnyal igazi vezér volt, aki kemény kézzel vezette népét. Nem volt könnyű bánni a magyarokkal! Hiszen a pusztákról jöttek, a végtelen szabadság érzete lobogott a lelkükben anélkül, hogy ez tudatos lett volna. Célja az egyesítés volt, ezért átállva a fehér magyarok oldalára, a kijevi csatában legyőzte a fekete magyarokat (ezek a feltehetően a Hunok utódai), alattvalóvá tette őket, és egyesített magyar néven vette kezdetét a honfoglalás. Álmos vezér már nem vett részt ebben, viszont Árpád fiai (Levente, Tarhos, Üllő, és Jutas) komoly segítséget jelentettek, mint vezérek a különféle hadmozdulatokban.

Szinte biztosnak látszik, hogy az idáig tanított ok, miszerint a besenyők elől menekülve jöttünk a Kárpát-medencébe, nem valószínű.

A besenyőknek sem a Don-Dnyeper-köz békés és önkéntes kiürítésekor (889), sem az Etelköz elhagyásakor (895) egyszerűen nem volt oka az elvonuló népre csapást mérni. A besenyők egy nyolc törzsből álló szövetség, mely háromszor akkora területre szóródott szét, a Volga és a Dnyeper közötti egymillió négyzetkilométernyi térben, tehát területre nem volt szüksége, és a magyarok Kárpát-medencébe történő távozása után sem szállja meg azonnal az üresen maradt Etelközt. Mindenük megvolt, ami a magyaroknak is, a só ellátásuk is biztosítva volt az Azov-vidékről. Egyébként is a besenyők legalább annyira respektálták a magyarokat, mint a magyarok őket. Őseink sem voltak riadt nyulak, hanem kemény katonák. Különben is nehéz elképzelni, hogy csordákkal és ökrösszekéren, napi 20-25 kilométeres menetteljesítménnyel, a napi 100-120 km-es sebességű könnyűlovasság elől el lehetett volna menekülni. Ott csak harcolni és győzni, elpusztulni, vagy foglyul esni lehet.

Már pedig a magyarság hét törzse (Nyék, Megyer, Kürt-Gyarmat, Tarján, Jenő, Kéri, Keszi) rendben megérkezett a Kárpát-medencébe, megszállt 300 ezer négyzetkilométert, és 3-4 éven belül leadta névjegyét a kontinens minden pontján.

Külön fejezetet érdemelne az a tény, hogy a távolság, amit a magyar törzseknek meg kellett tenni a mai térképekre pillantva is átlagosan 1500 kilométer!  A távolság a törzsek elhelyezkedése szerint különböző volt.  A Kéri törzsé mintegy 1200 km, (Csernovic-Pozsony)  a Megyer, Tarján ,Kürtgyarmat törzseké 1500 km (Kijev-Tiszavidék), a Jenő törzsé és a Nyéké 1700-1900 km.

Ha a mai kifejezést használjuk a logisztikai teljesítmény is figyelemreméltó.  Azaz a teljes állatállományát is magába foglaló, háztartásával költözködő 400 ezerfőnyi tömegnek, melynek legalább egymilliós állatállományát nem várják az útvonalon előre létesített takarmányoztató depók, következésképp menet közben legeltetnie és útvonalát itatási lehetőségek szerint beosztani kell, egy átlagosan 1500 km-es úthoz legalább 4-4,5 hónapra volt szükség. Ha nem akarják, hogy a tél beálltával sok állat elpusztuljon (a takarmány hiánya miatt), legalább május elején el kell indulni, ahhoz, hogy szeptemberre célhoz érjenek. Ezzel elkerülve egy nemzeti katasztrófát, mely után annak a népnek nincs olyan tizenegy százados története amilyen a mienk.

A történelmi események ráadásul úgy alakultak, hogy a törzsek elindulása, és a bolgár hadjáratra való felvonulás egy időben történt. Erre azért volt szükség, hogy biztosítsa a vonulást, feltartva a bolgár haderőt. Erre a célra két magyar hadosztály 10-12 ezer embere lett irányítva.  A két hadosztály fővezére Levente volt, Árpád fia. Ezeket az egységeket Nyék és Jenő törzs adta. Eme hadosztályok kiválóan teljesítették feladatukat, miközben a törzsek fő része már átkelt a Kárpátokon. Ez a folyamatos harcok miatt felmorzsolódott egység, bizony nagy áldozatot hozott a sikeres honfoglalás érdekében.  A hathetes küzdelemben elesett Levente is, Árpád elsőszülött fia, miközben sikeresen feltartották a bolgár haderőt a Duna mind két partján. ?Vereségük? - ha ez az volt - egyike a magyar hadtörténet legszebb fegyvertényeinek, s ha a magyar történelem meg is feledkezett róluk, hősi emlékművük  azóta is áll, és ez Magyarország.

Szeptember végére a törzsek rendben szétoszlanak kijelölt területükre. A törzsi gyepüket közös megegyezéssel nyilat húzva elosztják.  A folyók, a patakok partjain napok alatt kerek félgömbök tízezrei nőnek ki az áldott földből.  Gyűjteni kezdik a téli tüzelőt, a házak körül füzérekben szárad a gomba meg a vadgyümölcs, az otthonok belsejében a szokott helyére kerül minden.  Az öthónapos törődés után asszony, férfi, gyermek nagyot nyújtózik megszokott fekhelyükön. A szeptember végi tiszta hajnalokon megcsillan a kupolák sötétjébe nyúló istenfák felső végén a mindennap újra feltámadó Teniz vidám és bíztató jóreggeltje.

Magyarország története elindul.

 

Összeállította:  Mogyorósi Imre

Felhasznált irodalom:   dr. Padányi Viktor:  Dentu-Magyaria

Mesterházy Zsolt:   A Magyar Őstörténet Kincsestára

Képek: Nyílzápor 2009


Keszi Íjászok  @  2010

Minden jog fenntartva